Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Meggyőződésünk: a magyarok nemcsak a hasukat szeretik, hanem a hazájukat is, és megvédésre készen állnak – ha hívják őket.
„Bujákra hívja a CÖF az embereket – meghívójuk szerint, hogy kóstolják meg a Komplettált egészséges ételeket. A Honfoglalás Egyesület tagjai úgy határoztak: nem mennek el a kóstolóra, ugyanis éppen a jelzett időpontban arról fognak tárgyalni több hazafias civil szervezettel (a CÖF nélkül), hogy miként tiltakozzanak az Európai Parlament Magyarországot elítélő legújabb döntése ellen. Nagyon jó dolog kóstolót szervezni, ám a Honfoglalás Egyesület úgy tartja: érdemes az emberek százezreit békésen meneteltetni – mondjuk Budáról a Hősök teréig, mert utána jó étvággyal fogyasztanák el a CÖF által ajánlott komplettált ételeket. Meggyőződésünk: a magyarok nemcsak a hasukat szeretik, hanem a hazájukat is, és megvédésre készen állnak – ha hívják őket.”